💛 Büszkék vagyunk gyülekezetünk egyik fiataljára!
Nagy örömmel osztjuk meg, hogy gyülekezetünk kislánya, Gyarmati Lili Rika, a XI. Dunántúli Mandulafa Ifjú Kutatók Tudományos Konferenciáján mutatta be kutatását. 🧑🏫
Előadásában a Kaposvári Evangélikus Templom és gyülekezet szerepét vizsgálta a város életében. A múlt feltárása mellett interjúk és kérdőívek segítségével mutatta be a jelen közösségét, sőt a Mesebárka Családi Bölcsődében a legkisebbek mindennapjaiba is betekintést nyert. 🥰
Kutatása a jövő felé is tekintett, miközben saját élményeire és iskolai tapasztalataira is épített.
Külön öröm számunkra, hogy ilyen szépen és személyesen mutatta be gyülekezetünk életét és közösségét! 🙏
👏 Szívből gratulálunk, Lili!

Soltra Csilla hozzászólásai