Szierer Mónika vagyok
 
Szennában 2010-től 6 éven keresztül tanítóként többek között német nyelvi és erkölcstani ismereteket közvetítettem a gyerekeknek. Kisfiam születését követően irodai munkát végeztem 3 éven keresztül.  Az adminisztrációs tevékenységek során újra éreztem azt, hogy ismét gyermekekkel szeretnék foglalkozni. 2022-ben jött egy lehetőség, hogy hitoktatóként visszatérhetek az iskolai keretek közé.  Pozitívumként éltem meg, hogy kis létszámú csoportokban foglalkozhatok a tanulókkal, ezáltal nagyobb hangsúlyt tudok fektetni a tanulók egyéni igényeire. Fontosnak tartom, hogy a hitoktatáson keresztül hozzájárulhatok a gyerekek szellemi, erkölcsi fejlődéséhez. Amelynek során irányt lehet mutatni nekik az élet bonyolult útvesztőjébe, valamint olyan közösségbe terelni, amely további fejlődésre inspirálja őket. Hiszem, hogy az evangélikus közösség ideális színtere lehet ennek. Evangélikusként kiemelt célom, hogy a munkám során közösségünk gyarapodásához hozzájáruljak.