„Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal, és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat!”
A 150. zsoltár szavait olvasva megvilágosodik előttünk, hogy már a legősibb időktől hozzátartozott a hit megéléséhez a hangszerekkel való dicsőítés, bár itt még orgonáról nem esik szó. Eleinte cirkuszban, színházakban terjedt el a hangszer, világszerte ismert magyarországi példánya ezeknek a „víziorgonáknak” a Kr.u. 228-ban az aquincumi tűzoltó egyesület részére ajándékozott szerkezet. Ez tartják a legrégebbiként fennmaradt orgonának, mely felújított állapotában ma is megtekinthető. A 800-as évektől a keresztény kultúra részeként egész Európában te
ret hódított ezen hangszer használata, mondhatni itt az orgonatörténelem kezdete. Környékünkön a legismertebb orgonaépítő Angster József pécsi mester volt, az 1800-as évek végétől kezdte meg működését. Az ő nevéhez fűződik a környékbeli orgonák nagy része, ezek romantikus típusú hangzásképpel rendelkeznek. Sajnos a világháborúk idején meglehetősen visszaszorult az orgonagyártás, kevesebb orgona készült, a jó minőségű anyagok beszerzése nagy nehézségekbe ütközött.
Gyülekezetünkben már a kezdetekkor felmerült az igény orgona építésére, azonban igen nagy költségei miatt ez még nem valósult meg. Ennek ellenére a közösség, lehetőségeihez mérten igyekezett megoldani az énekek zenei kíséretét. Eleinte egymanuálos harmóniumon, majd kétmanuálos, pedálsorral ellátott harmóniumon zenéltek kántoraink. Sajnos ez a nagyobb hangszer sem volt elég a templom terének betöltéséhez, ráadásul a gyülekezetnek háttal került beépítésre, tehát az amúgy is kicsi hangerejét sem lehetett kihasználni. A fújtatómotor, amely a templom falán, kívülről volt felszerelve, az ezredfordulóra igen rossz műszaki állapotba került, folyamatosan problémák adódtak vele, beázott, a hangszer maga többször fel lett újítva, de az alapvető hangzásbeli hiányosságokat nem lehetett megszüntetni.
2000-ben a gyülekezet vásárolt egy Johannus Sweelinck 10-es típusú digitális orgonát, a régi harmóniumot pedig, a tabi evangélikusoknak adományozta. Az új hangszerrel sikerült egy lépést tenni a jobb orgonahang elérése felé, azonban itt is elég nagy kompromisszumokat kellett kötni. Ennek okai egyrészt az akkori digitális technika kezdetlegessége, másrészt a hangrendszer rossz minősége, és elhelyezése voltak. A hangfalak valamilyen furcsa elgondolás alapján ugyanis, az oltár mögé kerültek beépítésre. Ez a rendszer használható volt ugyan, de nem szólt jól, egy valódi sípos orgonával pedig semmiképpen sem lehetett összevetni. A hangszer a hangokat digitális hangminták lejátszásával állította elő, amik mindössze néhány tizedmásodpercesek voltak, végtelenített hurokban ismételve.
A nyelvregiszterek (ezek trombita, kürtszerű hangszínek) hangja nem is emlékeztetett a valódi hangkarakterre.
2010-től rohamosan fejlődésnek indultak a személyi számítógépen futtatható VSO (virtuális sípos orgona) szoftverek, ami egy nagyon jó lehetőséget adott az ismételt fejlesztésre.
Mi is az a VSO? Egy adott orgona minden sípjáról, zörejéről (fújtató, billentyűzet stb.) egyenként több másodperces hangminta készül, amit egy számítógépes szoftver segítségével a billentyű lenyomásnak megfelelően hallunk vissza. A régi orgona konzol vezérli a PC-t, digitális midi jelek által. Tehát a régi hangszerünk most mintegy számítógép billentyűzetként szolgál. A gépen a Grandorgue VSO szoftver fut, ez egy ingyenes program, amelyet nemzetközi közösség fejleszt. A virtuális hangszerünk alapvetően a svédországi Pitea konzervatóriumában található hárommanuálos orgona hangmintáira épül, kisebb mértékben más hangszerekkel kiegészítve. 22 regisztert tartalmaz, hangszínkészlete a modern orgonákéhoz hasonlítható, sokféle zenei stílus és korszak művei eljátszhatóak rajta.
Ezt a rendszert vehetjük a hangszerünk központi részének, azonban önmagában ez még nem elég. A minél nagyobb hanghűség eléréséhez a sípos orgona egyéb tulajdonságait is meg kell közelítenünk. Az eredeti hangszerben igen sok síp szól egyszerre, akár 4-5000 db, hogy ezt utánozni tudjuk, nagy felületre van szükség, sok hangszóróval, amik ráadásul kiváló minőségűek kell, hogy legyenek. Elhelyezésük szintén kritikus a végeredmény szempontjából. Jelenleg 18 db hangszóró működik a rendszerben, 9 hangdobozban, amit 8 különálló erősítő hajt meg.
Mivel a hangszórók önmagukban nem nyújtanak túl esztétikus látványt, egy egyszerű orgonaszekrényt készíttettünk, majd a gyülekezet férfitagjainak segítségével befestettük. Díszítésként a templomtérben is látható ónémet minták kerültek a homlokzatra, amit Domonkos Árpád gyülekezeti tagunk és Borda Laura készített. Lehetőség nyílt a hangosítás és az orgona hangrendszerének az összekötésére is, így a karzaton már jól hallható a lenti hang, valamint ha szükséges, különböző alkalmakon zenét is be tudunk játszani jó minőségben.
Ezzel a 2014-es fejlesztéssel véleményem szerint nagy lépést tettünk egy élethűbb orgonahangzás felé, amennyire a mai technikával lehetséges megközelítettük a sípos orgona hangját. Mindazonáltal fizikai képtelenség ilyen összetett hangszert pontosan modellezni, szükség van egy valódi orgonára, mely méltó dísze lesz templomunknak, mind hangzásában, mind küllemében. Mégiscsak az igazi az „igazi”.
2017-ben ez végül megvalósult, a fentiekben leírt hangszer a sípos orgona építése közben jó szolgálatot tett, végül az új hangszer elkészülte után „nyugdíjaztuk”.
Hricó Iván – kántor
