Kedves Testvérek, kedves Gyülekezet! 2022.10.15.-én iktattak be gyülekezetünk parókus lelkészi szolgálatába, ezért most had mutatkozzak be azoknak, akik még nem, vagy csak a szószékről ismernek. Kaposvár lelkészeként büszke vagyok rá, hogy én magam is itt születtem, és nem csak szolgálati helyem, de mindenkori lelki otthonom a Kaposvári Evangélikus Gyülekezet. Hitbeli nevelkedésemet és lelkészi elhívásomat is nagyban meghatározták
gyülekezetünk legjelesebb pásztorai, hiszen Dubovai Géza volt, aki megkeresztelt, Szemerei János Püspök Úr volt 12 évig a hittantanárom, és Pongrácz Máté és Pongráczné Győri Boglárka lelkészsége mellet végezhettem teológus gyakorlataimat a városban. Gyakorlati „hatodévemet” Kecskeméten Kis János Lelkész Úr mentorálasa mellet töltöttem, majd az ordinációm után Bobán kezdtem meg lelkészi szolgálatomat és Rostáné Piri Magda esperesasszony mellet segédlelkészként és iskolalelkészként kezdetiéveimet. Itt ismerhettem meg feleségemet, Bödecs Mónikát a bobai evangélikus iskola tanítónőjét, akivel három év után Isten színe előtt is megesküdtünk. A Parókusi lelkész vizsga után a Csurgói Evangélikus Egyházközség hívott meg lelkészének és lehettem Csurgó, Nagyatád, Barcs és Szenta evangélikus közösségeinek lelkésze. Itt született meg első gyermekünk Isten iránti hálával, Míra, majd rá másfél évre Teodor, de ő már Kaposváron. Végül pedig tavaly ősszel szülőhazám és küldő gyülekezetem hazahívott. Megtisztelő a meghívás és Isten iránti hűséggel és szolgálatommal igyekszem magam is közösségünket hitben megerősíteni, lendületes missziói munkáját továbbvinni, és az Ige és a Szentségek tiszta és igaz tanítását megőrizni az immáron több mint száz éves Kaposvári Evangélikus Gyülekezetben.