Bogár Boglárka vagyok két felnőtt fiú édesanyja.
Baján születtem, majd iskoláimat már Kaposváron fejeztem be.21 évig foglalkoztam sajátos nevelést igénylő gyerekekkel. Teljesen mások voltak a terveim, ám Lelkészünk ajánlott egy lehetőséget, hogy próbáljam ki a hitoktatást., így 2022 szeptemberében megtartottam első hittan órámat. Hálás vagyok azért a sok szeretetért és figyelemért amit a gyerekektől, szüleiktől és a Gyülekezettől kapok. Gyermekekkel foglalkozni különleges szolgálat, hiszen ők képviselik a jövőt! Úgy gondolom, a szeretet magocskákat korán kell elültetni a gyermekek szívébe. Ezért tartom fontosnak, hogy minél korábban megismerkedjenek Isten gondviselő szeretetével. Hisz a szeretet cselekvő törődés annak az életével és előmenetelével akit vagy amit szeretünk. Tőlem telhető módon igyekszem az órákon és azon túl is viszonozni. Nagy örömmel veszek részt Egyházközségünk mindennapi életében is.