Péter Dánielnek hívnak

2017 végén léptünk be feleségemmel az evangélikus templom ajtaján Istent keresve – és fél évvel eme elhívás után már frissen keresztelt és felnőtt konfirmált tagjai lettünk a gyülekezetnek. Nem sokkal később kaptam felkérést arra, hogy a Növekedés Alapítvány kuratóriumi tagja legyek, majd 2024-ben pedig, hogy presbiterként is szolgáljam a közösséget. Három örökbefogadott kisfiú édesapjaként és egy helyi bankfiók vezetőjeként igyekszem legjobb tudásom szerint ellátni ezeket a feladatokat és aktív tagja lenni a gyülekezet épülésének, erősödésének.