Hricó Ivánnak hívnak.
46 éves vagyok, 2 gyermek édesapja, lányom, Dóra 12 éves, fiam, András 10. Kaposváron születtem, itt is lakunk családommal. A hitoktatás szolgálatát 7 éve végzem főállásként az egyházközségben, előtte nyomdászként dolgoztam kisebb megszakításokkal 18 évig. A kaposvári gyülekezet kántora vagyok nagyjából 30 éve, ha a vasárnapi istentiszteleteken felnéznek a karzatra, az esetek nagy részében én ülök az orgonapadon. 2015-ben jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetem katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésére, amit 2018-ban sikeresen elvégeztem. Ez a végzettség egyszerűen megfogalmazva a „hitoktató” tehát hitoktatásra jogosít fel az állami iskolákban. 2024-ben az előbb említett intézmény hittanár-nevelőtanár szakán hittanár MA végzettséget szereztem. Munkám során a Kaposvár város és környéke iskoláiban tartok hittanórákat, általában kis, 1-4 fős csoportokban. Az iskolákkal és a többi felekezet hitoktatóival jó kollegális viszonyban vagyunk, ami nagyban segíti munkánkat. Fontosnak tartom a hitoktatásban a gyermekek hitbeli, gondolkodásbeli, érzelmi fejlesztését, így a hittanórákon mindig nyílik lehetőség beszélgetésre, vélemények megfogalmazására, amely véleményem szerint nem csak a tananyag elmélyítésében, de az érett gondolkolkodás kialakulásában is szerepet játszik. A kiscsoportos oktatás nagy előnye a személyreszabott haladási ütem, így a tanulókhoz lehet igazítani a tananyag feldolgozási módját, és ütemét. Az órákon igyekszem minél változatosabb pedagógiai módszereket alkalmazni, játékos formában megismerni Istent, feldolgozni az információkat, eseményeket, azok jelentését a keresztény ember számára. A hittanóra így az egyéb órákhoz képest némileg más jellegű, szabadabb foglalkozás. Különösen fontosnak tartom a gyermekek felé nyitást, amit közösségünk kiemelt hangsúllyal kezel. Ezért rendszeresen tartunk családi istentiszteleteket, gyermekprogramokat, a vasárnapi istentiszteletek alatt pedig gyermekfoglalkozás várja a kicsiket, így a szülők nyugodtan hallgathatják Isten igéjét, a gyermekek pedig korosztályuknak megfelelő játékos foglalkozáson vehetnek részt. Így hívogatunk minden családot ezekre az alkalmakra.
Hiszem, hogy az Úr jobb megismerésével, a Lélek segítségével Isten bárányaivá válhatunk mindannyian, gyermekek, szolgálattevők, szülők egyaránt.