A hangszert 1955-ben a svájci evangélikus gyülekezet felkérésére a Metzler orgonaépítő üzem építette. A gyönyörű hangú sípos orgona két manuálos, a főmű nyolc regisztert, a redőnymű hat regisztert, a pedál 5 regisztert(amelyből 2 transzmisszió, azaz más regiszterek sípjait használja) tartalmaz.
Új hangszerünk hangzása neobarokk stílusú. Ez az orgonaépítési trend az 50-es évek orgonareformja után terjedt el világszerte, így hazánkban is, bár a gyülekezetek anyagi helyzete és a szocialista rendszer ellenséges magatartása miatt viszonylag kevés számú ilyen hangszer épült. A szóban forgó építési módszer a Bach korabeli délnémet orgonák hangzásának alapjait próbálja megközelíteni, az orgonaépítés modern vívmányainak segítségével. Maga a „délnémet hang” egy összességében magas, fényes, ugyanakkor gyülekezeti énekek kísérésére is alkalmas hangzás, amelyet a különböző hangmagasságú sípsorok kombinációjával tetszés szerint lehet változtatni. Jellemző még rá a felharmonikus regiszterek bőséges használata, ezek kvint és terc sípsorok, főleg magasabb tartományban alkalmazva.
A középkori és a modern építéstechnika egyszerre használva, lehetővé teszi a barokk műveken kívül, a közben eltelt századok orgonamuzsikájának hitelesebb előadását is. Talán legjobban így lehetne összefoglalni: hagyományos, de mégis új. Városunkban, de a tágabb környéken is egyedülálló ez a hangszertípus, mivel ezen a vidéken nagyrészt romantikus orgonákat építettek, amelyek lágy és általánosságban mélyebb hangú hangszerek.
Az orgona eredeti helyén meglehetősen szokatlan módon, a falba volt beépítve, ezért szükséges volt az orgona külső szekrényének átalakítása, bővítése, és az eredetileg szűkösre készített belső mozgástér megnagyobbítása.
Az orgona sokoldalúságát erősítve, de kialakításán, koncepcióján nem változtatva kértünk Albert Miklós orgonaépítőtől néhány módosítást: a főműben egy új Gamba ’8 sípsor kapott helyet, aminek segítségével a romantikus orgonairodalom is megfelelőbben szólaltatható meg a hangszeren. A redőnyműben tremoló gazdagítja a halkabb kombinációk hangzását. Ezen felül a pedálműben egy 16 lábas „Fagott” nyelvregiszer segíti a mélyhangok határozott megszólalását.
Az 1970-ben, majd 1982-ben végül a 90-es években felújított orgonáról Albert Miklós orgonaépítő mester, a győri Orgonakészítő Kft. vezetője elmondta, több mint 40 millió forintnyi érték került a hangszerrel Kaposvárra. A hangszer kifejezetten jó állapotban van, láthatóan jól karbantartott, a rendszeres takarításnak köszönhetően a koránál várhatóhoz képest jobb állapotú belső alkatrészekkel rendelkezik. Több bővítésen is átesett az évtizedek alatt, azonban ezek mindegyike szakszerűen történt, és jó irányba befolyásolta a használhatóságát és hangzását egyaránt. Az összesen 18 regiszteres orgona optimális templomunk méretéhez és akusztikájához, amely a klostersi temploménál határozottan előnyösebb zenei szempontból. A hangszínét meghatározó tulajdonsága az alacsony szélnyomás, és a sípok szabad intonációja.
Új hangszerünk elektromos traktúrájú, csúszkaládás rendszerű. Ez az egyik legmegbízhatóbb kialakítás, ugyanis a mechanikus szelepeket elektromágnesek nyitják, a csúszkaládás kivitelnek köszönhetően pedig a billentyűk számával azonos szelepet kell csak vezérelni. Ez esetünkben 144 szelepet jelent. Ez viszonylag soknak tűnik, de ha a környékünkön általános pneumatikus vezérlésű orgonákat nézzük, ott minden egyes síp alatt van egy szelep, tehát egy ekkora hangszer esetében kb. 1000 alkatrész az, ami elromolhatna. Az elektromos vezérlésnek még egy nagy előnye van, ez pedig a későbbi bővíthetőség.
Az orgona jelenlegi diszpozíciója:
Főmű | Redőnymű | Pedál |
Principal 8′ | Gedackt 8’ | Subbass 16’ |
Koppelflöte 8′ | Principal 4’ | Bourdon 8’ (transzmisszió) |
Gamba 8′ | Blockflöte 4’ | Principal 8’ |
Octave 4′ | Flageolet 2’ | Choral bass 4’ (transzm.) |
Rohrflote 4′ | Terzian 1 3/5 – 1 2/3 (2 sor) | Fagott 16′ |
Cornettino 3 fach | Zimbel 1′ (3 sor) | |
Octave 2′ | Tremoló (lábkapcsoló) | |
Mixtur 4 fach |
P+1, P+2, I+II, Zimbel el, Mixtúra el, MF, Tutti pisztonok, crescendo pedál.
A regiszterbiléken beállított mellett még egy kombináció beprogramozható.