Új kezdet, közös út 

Ma reggel a napsütésben együtt indultunk el a Berzsenyi Parkon át és közösen léptünk be az Evangélikus Templomba, hogy ünnepélyesen megnyissuk az új tanévet.
Az ismert dallamokat együtt énekeltük, a 4. osztályosok versei és az énekkar előadása pedig még inkább megerősítették bennünk: összetartozunk. 
Különleges pillanat volt, amikor az elsősöket köszöntöttük. Arcukon a várakozás és az izgalom tükröződött – hiszen számukra most kezdődik az a hosszú út, amely tele lesz tanulással, felfedezéssel és élményekkel.
Az ajándék tolltartó csak jelképe annak, hogy ettől a naptól ők is közénk tartoznak. Iskolánk új Igazgatója:Horváth Balázs is köszöntötte közösségünket. Szavai arra emlékeztettek bennünket, hogy minden tanév új lehetőség a tudás, a fejlődés és egymás támogatásának útján. Hozzon emlékezetes pillanatokat, örömöt és gazdag élményeket.

Így indult ma az új tanév: együtt, közösségben, hittel és reménnyel.
Legyen ez a tanév tele új felfedezésekkel, örömökkel és barátsággal.